2017. október 14.

12. Fejezet - In the name of Love

Drága Olvasóim!
  Tudom, hogy nagyon sokat csúsztam megint, és semmi indokom nincs erre. Sorolhatnám a legkülönbözőbb kifogásokat, mert konkrétan ömlik rám a szar mostanában, de valójában csak az a probléma, hogy ahogy az I Battle Your Life-nál, így a Prisonnál is rám jött az a szörnyű szokás, hogy jobban lefoglal a következő történet tervezgetése, mint a mostani befejezése.
  Egy szó, mint száz, hatalmas bocsánatkéréssel tartozom, és nagyon nagyon köszönöm, hogy még mindig itt vagytok! <3
  Ha valaki esetleg járt a Like no one's Watchingon, akkor láthatta, hogy a "Jelen és jövő" című oldalban található leírások három új történettel bővültek, amik egy újabb trilógia részei lesznek. Drága, tehetséges, Riri Nordomnak köszönhetően az első rész, A hercegnő trailere már el is készült, amit IDE kattintva már meg is nézhettek.
  Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre az új történettel, illetve a Prison legújabb részével kapcsolatban is. Írjatok nekem, meséljetek, mi van veletek mostanában <3
  Sajnos nem tudom garantálni, hogy egyetem mellett gyakrabban tudok majd részeket hozni, de igyekszem nagyon, hiszen már csak három rész, és az epilógus van hátra a mostani fejezet után.

U.i.: A Passion oldalán már folynak a munkák.;)

Jó olvasást, imádlak titeket,
Gabby




Marlon Rodriguez

 
Egy hét.
  Ennyit bírtam a suliban Freja szabályai szerint. Nem ő szabta ezeket, én fogadtam meg, hogy miatta jobb ember leszek. Meg magam miatt is. Ideje kihúzni a fejemet a seggemből és kezdeni valamit az életemmel. Megpróbáltam "normális" napirend szerint élni, de faszom bele, ez nem nekem való!
  Reggel hétkor kelés, suli egész nap, mert nyilván minden tetves órára be kell menni, aztán edzés -  úgy éreztem, ha már Freja ilyen izmos, gáz lenne punnyadt szarnak lenni mellette -, aztán még tanulni is este.
  Akar a halál így élni!
  Nagyjából egy üveg whisky-t ittunk meg Milannal, mikor eldöntöttük, hogy én visszatérek a saját szabályaimhoz, ő meg befejezi a picsogást Zara miatt.
  Úgyhogy most Stockholm egyik felkapott klubjában vagyunk. Nagyon adja, ezt el kell ismernem: jó a zene, a DJ pulton pedig két szuper dögös csaj táncol. A pia itteni viszonylatban drágának számít, de nem igazán zavarja egyikünket sem. Táncolunk, nevetünk, szimplán jól érezzük magunkat. Mindketten tudjuk, hogy a lányok bámulnak, én is megnézek egyet-kettőt, de egyikhez sem nyúlok hozzá. Régebben talán megtettem volna, sőt, szinte biztos hogy már rég valamelyik sarokban lennék egy csajjal, de most más a helyzet. Barátnőm van, aki sokkal fontosabb nekem pár jó pillanatnál. És egyébként is simán lenyomja az itteni felhozatalt.
  Milan egy vörös lánnyal táncol és feltűnően igyekszik befűzni. Nem néz ki rosszul a csaj szép az arca, hosszú haja van és vékony alakja, amit nem fél megmutatni. Már kezdek megörülni, hogy végre megkapja a búfelejtő szexet, amire szüksége van, mire előhalássza a zsebéből a telefont, és az egyik fülét befogva kezd beszélni bele, majd eltűnik.
  Nem vagyok olyan állapotban, hogy foglalkozzam vele. Behunyt szemmel húzom le a maradék whisky-t a pohárból, majd lerakom a pultra. Lehet, hogy bandázni és drogozni nem a legelegánsabb dolog, de nem iszom szar piát. Visszafordulok a táncparkett felé, és nem hiszek a szememnek.
  Lehet hogy túl sokat ittam máris?
  Mintha Freja lépkedne felém a tömegen átfurakodva. Az nem lehet, ő nem jár ilyen helyekre!
 Ahogy közelebb jön nem látom rendesen az arcát, mert eltakarja a szőke hajzuhatag, ami előrehullik, ahogy a lába elé próbál nézni. Tetőtől talpig végigmérem. Izmos lábaira rásimul feszes farmere, lapos hasa teljesen kilátszik, mert a felsője csak a bordáiig ér le. Fekete bőrkabát van rajta, és esküszöm elkezdek kételkedni benne, hogy ez a lány a barátnőm-e vagy sem. Nincs se magassarkú, se világos színű, visszafogott ruhák vagy copfba fogott haj.
  A lány felnéz, kisimítja a szeméből a haját. Összetalálkozik a tekintetünk.
  Ő az.
  Az őrangyalom itt van.
  Egyenesen hozzám sétál, majd leparkol előttem, és lábujjhegyre áll, hogy megcsókolhasson. Ahogy ajkai az enyémhez érnek, elektromosság fut végig rajtam, és egy pontban összpontosul. Voltunk már kettesben, de nem eleget, és nem igazán akartam feszegetni Freja határait. Így is túl jó hozzám, nem akarom elijeszteni azzal, hogy nem tudom a faszomat a gatyámban tartani.
  Egyértelmű, hogy sokat ittam, mert most dupla olyan nehéz fékeznem magamat.
  Freja elhúzódna, de nem hagyom. A fenekére simítom a kezeimet, és így húzom vissza magamhoz. Több kell most egy köszönőpuszinál. Egyik kezemet leveszem formás fenekéről, és a hajába csúsztatom. Mélyen csókolom, apró kezeivel megszorítja az oldalamat. Úgy olvad hozzám a teste, mintha mindig is egy pár lettünk volna.
  Ezért jó inni - nem gondolkozom, csak csinálom, amit jónak érzek.
 Freja a mellkasomra teszi a kezeit, egy határozott mozdulattal eltol magától. Puha tenyerei közé fogja az arcomat, összevont szemöldökkel méreget.
  - Mennyit ittál? - hajol a fülemhez beszéd közben. Konkrétan üvölt, az intonációja véletlenül sem a megfelelő, a hangja rekedt, de nekem még így is tökéletes. Életem végéig tudnám hallgatni, mert más, mint az átlag. Ez teszi őt különlegesség.
  Megvárom a válasszal, amíg az arcomra néz. - Eleget.
 Megcsóválja a fejét, de nem húzódik el tőlem. Nem retten el az igazi énemtől, attól, hogy már megint a semmittevésbe menekülök. Összeszorul a szívem. Ez egy kis lófasz semmiségnek tűnhet másnak, nekem viszont a világot jelenti. Amikor szarrá tépve beestem Zaráékhoz, akkor sem ijedt meg tőlem, és most sem. Nem néz rám másként. Zöld szemei ugyanúgy csillognak, ugyanúgy mosolyog, még csak távolabb sem lép tőlem.
  El kell vonnom a figyelmemet valamivel, nem lehetek érzelmes részeg. Még messze nem tart ott a kapcsolatunk, hogy hangosan is beismerjem, mennyire beleestem Freja Lundgrenbe.

2017. június 14.

11. Fejezet - Sweetheart

Drága Olvasóim!
  Nincsenek rá szavak, hogy mennyire sajnálom, hogy már megint ennyire eltűntem. Ezer millió bocsánatkérés sem elég ehhez, tényleg. Nem gondoltam volna, hogy az utolsó gimis félévem ilyen nehéz lesz, és ilyen kaotikus lesz még mellé a magánéletem is.Tényleg nem igazán tudok már olyan indokot mondani, ami elfogadható lenne.
  Igyekszem majd többet foglalkozni a bloggal, hiszen eléggé a vége fele járunk már. Sajnos ígérni semmit nem tudok, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a szóbelim után.
  Kárpótlásul egy extra hosszú fejezettel érkeztem, amiben nagyon fontos mondatok hangzanak el, illetve megjelennek olyan karakterek is, akiket remélem ti is annyira fogtok szeretni a jövőben, mint én! <3
  Mindenféleképpen kíváncsi vagyok a véleményetekre, úgyhogy kérlek, ha van pár percetek, osszátok meg velem!
Köszönöm, hogy kitartotok mellettem, ti vagytok a legjobbak! <3

Jó olvasást!
Gabby


Freja Lundgren

Nem tudom eldönteni, hogy Marlon tényleg azt mondta-e, amit leolvastam a szájáról. Hihetetlen, hogy az az ember, aki az első napon még mindenkivel hideg és bunkó volt, most éppen arra készül, hogy bemutasson engem a családjának. Úgy, hogy ez az egész, ami köztünk van még nem is hivatalos. Nem értem őt, mert másokban nem tudott megbízni, bennem most valamiért mégis meg tud. Nem feltételezem egy percig sem, hogy rossz szándék vezérli, csak nem értem ezt a gyors változást.
  Próbálok mindent függetleníteni a rossz előérzetemtől, és lelkesedni az ötletért, hogy találkozzam a családjával, de valójában rettegek. Nem készültem fel erre, összesen annyit tudok róluk, hogy hangosak és kaotikusak. Meg pár dolgot Carlosról és Noelről, de ez édes kevés ahhoz, hogy komfortosan érezzem magam a társaságukban. Azt hiszem ideje imádkoznom, hogy ne kapjak ismét pánikrohamot.
  - Nem tűnik túl jónak, hogy nem mondasz semmit - húzza el a száját beszéd közben Marlon.
  - Én örülök! - Bizonygatom a kezét szorítva. - Tényleg, csak meglepődtem.
  - Hát még ők mennyire meg fognak - felvonja a szemöldökét.
  - Nem tudják, hogy elviszel?
 - Azt sem tudják, hogy én ott leszek - nevet fanyarul. Kérdőn felvonom a szemöldökömet, mire azonnal megmagyarázza. - A program miatt nem találkozhatnék velük. Carlos véletlenül elpofázta, hogy ma lesz Noel stockholmi kiállításának a megnyitója és mindannyian ide repülnek. Nem tudom kihagyni a lehetőséget, hogy találkozzam velük - lesüti hatalmas barna szemeit.
  - Hiányoznak? - finoman megsimogatom az arcát. Imádom, ahogy serceg a borostája az ujjam alatt.
  - Pokolian - néz fel rám ismét. - És szeretném, ha találkoznának veled - puszit nyom az arcomra, amitől akaratlanul is elmosolyodom.
  - Nem tudom, hogy mindent érteni fogok-e, amit mondanak - mondom kellemetlenül.
  - Freja, azt is le tudtad olvasni, mikor Milannal beszéltünk portugálul, hidd el, hogy ők se fognak nagyon máshogy beszélni. Meg ha neked az könnyebb, mindannyian beszélnek angolul. És meg fogom kérni őket, hogy artikuláljanak rendesen, nem lesz gond.
  - Jaj, nem, nem kell miattam máshogy viselkedniük. Megoldom, nem szeretnék gondot okozni senkinek - kezdek azonnal heves tiltakozásba. Nem szeretném, ha sajnálnának a fogyatékosságom miatt.
  - Nem lesz belőle gond - két hatalmas tenyerét az arcomra simítja. - Nagyon figyelmesek. Kivéve Carlost, ő egy szarrágó - a karjára csapok, mire nevetni kezd. - Viccen kívül, aki nekem fontos, az nekik is - alig érezhető csókot lehel az ajkaimra, amitől megborzongok.
  - És én az vagyok?
  - Nem is tudod mennyire, angyalom - mondja épp olyan távolságból, hogy még le tudjam olvasni a szájáról. - Egyébként anyám szereti a nagy felhajtást, és az öcséim karrierjének is jót tesz, úgyhogy ne lepődj majd meg.
  Bólintással jelzem, hogy tudomásul vettem a dolgot.

2016. december 26.

10. Fejezet - Close up

Drága Olvasóim!
Szentestére terveztem a fejezetet, de ahogy elkezdődött a szünet, olyan szinten lettem beteg, hogy az ágyamból felkelni is alig tudtam és a napok többségét alvással töltöttem, így ahogy minden mással, a fejezettel is még jobban megcsúsztam. Most is beteg vagyok még, de nagyon szerettem volna befejezni és megosztani veletek, úgyhogy kisebb csúszással, de megérkeztem Karácsony másnapjára!
Én most sajnos vissza kell, hogy menjek tételezni, mert január első hetében egy komplett érettségit lenyomunk a fantasztikus iskolámban, de ígérem, hogy a következő részt sokkal hamarabb fogom hozni! Remélem, még idén, de ha nem, akkor jövő év elején valamikor mindenképp olvashatjátok már!
Addig is további jó pihenést, boldog újévet és sikeres vizsgaidőszakot mindenkinek!

Nekem annyira most nem tetszik ez a rész,
de mindenképp kíváncsi vagyok a TI
véleményetekre is!
Gabby



Marlon Rodriguez

Minél több időt töltök Frejával, annál inkább úgy érzem, hogy kezd kiismerni. És ez a szart is kiijeszti belőlem. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valakit ennyire érdekeljen, hogy mit csinálok a szabadidőmben, hogy megy a tanulás, vagy csak egyszerűen mi van velem. A brazil családokban a szeretet megnyilvánulása inkább az, hogy rátelepednek az emberre, de olyan kurvára irritáló módon, hogy csak szabadulni akar tőle mindenki. Freja viszont pont csak annyit ad magából mindig, hogy még többet akarjak.
  Két hét telt el azóta, hogy megbeszéltük, hogy kiderítjük, mi van köztünk és fingom sincs, hogy előrébb léptünk-e vagy sem. Zara, Milan és Mira tudják, hogy találkoztunk párszor sulin kívül, meg elég gyakran beszélünk, de egyébként nem mondanám se nyilvánosnak, se hivatalosnak ezt az egészet. Ez a randizásos dolog nem az én világom. Nem vagyok hozzászokva, hogy várnom kell valakire, vagy tennem kell azért, hogy megkapjam. Az egyetlen nő az egész kibaszott világon, akinek megengedem, hogy madzagon rángasson, Freja Lundgren. És nem tudom megindokolni, miért van ez.
  A hóba dobom a cigimet egy utolsó slukk után, és bemegyek az iskolába. Nem hiszem el, hogy ebben a rohadt országban még március közepén is belefulladok a hóba. Olyan, mint az Antarktisz.
  A folyosón rengeteg ember van, a lányok pedig még mindig bámulnak, de nagyon nem tud érdekelni. Egy szőke érdekel, de mivel nem láttam még a kocsiját a parkolóban, biztosan nincs még itt. A szekrényemhez megyek, és ekkor jövök rá, hogy azt sem tudom, milyen óráim lesznek ma. Hajnal kettőig tetováltam a banda embereit, örülök, hogy egyáltalán fel tudtam kelni.
   Ráadásul tegnap beszéltem délután a családommal is és mindannyian ezzel a baszom programmal jöttek nekem. Anya nagyrészt arról beszélt, hogy hiányzom neki, és szeretné, ha minél hamarabb újra otthon lennék és nem hatezer kilométerre tőlük. Apa azzal próbált ösztönözni, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva Stockholmban nyitja meg a legújabb hoteljét, ami miatt mindannyian ide repülnek és együtt mehetnénk haza. Csak az a gond, hogy ahhoz, hogy kiszabaduljak ebből a fagyos börtönből teljesítenem kell a program kezdetekor meghatározott célt. Ez pedig az, hogy fel kell hagynom minden illegális tevékenységgel. Ergo ki kell lépnem a bandából, ami nem olyan egyszerű. Vagy szarrá vernek és ha szerencsém van, túlélhetem, vagy feljelentem őket és a titkosszolgálattal együttműködve minden tagot lecsukatok, én pedig bekerülök a tanúvédelmi programba. Kurvára haza szeretnék már menni, de nem kezdhetek egy teljesen új életet mindenkitől távol új névvel. Az nem rám vallana.
  És mellesleg ők még nem tudják, hogy az én pletykás kisöcsém, Carlos elmondott nekem valamit, ami nagyon hasznos lehet számomra.
  A szekrényemnek dőlök, hátrahajtom a fejemet és becsukom a szemeimet. Már most van egy olyan sejtésem, hogy én ma nem maradok itt az iskolában.
  - Mi van, tesó, ennyire lefáraszt Freja? - hallom meg Milan hangját portugálul.
  - Hagyjál - morgom vissza. Semmi kedvem már reggel erről beszélgetni vele, pedig tudom, hogy érdekli a téma.
  - Komolyan, mi van köztetek?
  Kinyitom a szememet, oldalra fordulva nézek az unokaöcsémre. Férfi létére olyan rohadt kíváncsi és pletykás, mint valami tizenhároméves kislány.
  Az anyanyelvemen válaszolok a kérdésére. - Nem tudom. És nem akarok erről beszélni.
  - Pedig kéne. Nem húzhatod a végtelenségig, ezt te is tudod.
  - Milan, egyszer az életben próbálj már meg úgy tenni, mintha farkad lenne.
  Erre csak egy gyomorba öklözés a válasza. Sérti az egóját, amit mondtam, de tudja, hogy igazam van és össze kéne szednie magát. Nagyon próbálja visszaszerezni Zarát, ami most talán sikerülni is fog neki. Nincs különösebb bajom azzal a lánnyal azt leszámítva, hogy néha olyan, mint akinek elgurult a gyógyszere. Főleg, mióta nincs mellette Milan. Ráadásul Amirának hála véletlenül megtudtam, hogy Milan előtt Zara elég gyorsan váltogatta a csávóit, ami nem kéne, hogy újra kezdődjön. Nem fűznek hozzá különösebb érzelmek, de senkinek nem kívánom, hogy elkapjon egy seggfejtől valami nemibetegséget.
  - Jó reggelt - hallom meg azt az enyhén rekedt hangot és a borzalmas hanglejtést, amire egész reggel vártam.

2016. december 18.

Hírek - avagy hova tűntem már megint?

Drága Olvasóim!
  Tudom, hogy szörnyen dühösek vagytok már rám, amiért megint ilyen sokat kell várnotok, de nagyon húzós ez a félévem sajnos. Először volt a szalagavató, most meg a kisérettségi. Tényleg, decemben 2-án lement a szalagavató, amit egyébként imádtam és nagyon jó érzés volt, mikor a sulitársaim megláttak a hófehér hercegnőruhámban ésazt mondtál, hogy gyönyörű szép vagyok, az ezt követő hetek pedig teljes egészében a kisérettségiről szóltak már. Hogy mikor írjuk az írásbeliket, ki mennyi szóbeli tételt tud kidolgozni és persze ezek mellett készülnünk kellett a rendes órákra is. Ráadásul a laptopom újra szervízben van, pedig egy fél éves laptopban nem kéne állandóan alaplapot cserélni normális esetben. Kössz, a semmit ASUS!
  Viszont ezek ellenére is sikerült már az új fejezet felét megírnom, és bár nekem iszonyatosan nagy szopás lesz a szünetem, mert a január 3-ai hét minden egyes napján valamilyen vizsgám lesz, nagyon igyekszem Karácsonyra elkészülni vele! Beharangozóban annyit szeretnék csak mondani, hogy egy hatalmas fordulatat fog tartalmazni, az ez utáni fejezet pedig az egyik személyes kedvenc részem a történetben!
  Ha ezekkel a vizsgákkal végzek, akkor viszont április elejéig nem lesz már több, így remélhetőleg be tudok vezezni egy olyan rendszert, amiben legkésőbb két hetente érkeznek az új fejezetek. Nagyon szeretném az érettségi előtt még lezárni a Prisont, amiből egyébként annyira már nincs sok, mert 15-17 fejezetesre terveztem. És a jó hír, hogy így ha lemennek az érettségi szóbelik is, azonnal startolhat is a Passion, amit elképesztőrn imádok már most, a kedvencem mindhárom közül és alig várom, hogy ti is olvashassátok végre!
  Nagyjából ennyit szerettem volna. Amíg én tanulok és dolgozom az új fejezeten, addig pedig mindenkinek szép téliszünetet és sikeres vizsgaidőszakot!❤

Puszillak titeket,
Gabby

2016. november 1.

9. Fejezet - Winning ground

Drága Olvasóim!
Tudom, hogy nagyon sokáig voltam távol ismét, és hatalmas bocsánatkéréssel tartozom! Egyszerűen annyi dolgom van az iskola miatt, hogy tényleg azt se tudom, hogy hova kapjak, és folyamatosan, mindennel elmaradásaim vannak. Nagyon nagyon szívatnak minket így az utolsó évben, és konkrétan nincs olyan hét, hogy ne írnánk minimum három dolgozatot, és mi tényleg minden órán felelünk is. Ezek mellett pedig ott van a tételezés, mert nekünk január harmadikától egy héten át kisérettségi van, ahol az összes érettségi tételt tudni kell, és persze a szalagavatós próbák tömkelege. Nem viccelek, még most a szünetben is kinyitották a sulit csak nekünk, hogy a táncpróbákat meg lehessen tartani.
Amiatt is elnézést kell kérnem, hogy két héttel később hoztam a fejezetet, mint amit a Facebook profilomon beharagoztam. Kész lettem volna a résszel, de aztán a laptopom, ami konkrétan négy hónapos, egyik napról a másikra nem kapcsolt be, szóval szervizbe kellett küldenem, és csak ezen volt rajta a rész, így amíg nem kaptam vissza, nem tudtam befejezni és közzétenni sem.
Most azonban sikerült a végére érnek egy olyan résznek, ami egyrészt viszonylag hosszú is lett, másrészt pedig két fontos csomópont is van benne. Biztos vagyok benne, hogy tudni fogjátok, melyik kettő ez. És nem utolsó sorban, elhangzik benne egy olyan mondat is, amit már a trailerben is láthattatok.
Szeretném megköszönni ezt a csodás kinézetet, ami Lia Searson munkája és hűen tükrözi a jeges Svédországot. Imádom ezt a munkádat is, drága! Nektek hogy tetszik?
A fejezet végén pedig ne felejtsétek el elmondani nekem a véleményeiteket, mert most különösen kíváncsi vagyok! <3

Jó olvasást,
Gabby



Freja Lundgren

  
Azt hiszem, a tizennyolcadik születésnapom egyszerre az eddigi egyik legjobb és a legszörnyűbb is mind közül.
  A szombat estére csak foltokban emlékszem, ami miatt iszonyatos bűntudatom van. Tudom, hogy pár sráccal ittam együtt a rögbi csapatból, és, hogy Marlon is odajött, de innentől, mintha elvágták volna a filmet - minden kiesik. Az egyetlen ember valószínűleg, aki meg tudja mondani, hogyan alakult az estém további része, az a brazil fiú, de félek, hogy mit gondolhat rólam most.
  A vasárnapról meg inkább ne is beszéljünk. A poklok pokla volt. Nem csak hihetetlen másnapos voltam, de a szüleim partyt is adtak a tiszteletemre, ahol el kellett játszanom, hogy minden rendben van. Végtelen olyan ember volt, akiket eddig maximum látásból ismertem csak, és aznap kifejezetten megerőltető volt számomra a bájcsevely. Hasogatott a fejem, így nehezen tudtam csak koncentrálni, ezeknek az embereknek pedig szerintem fáj volna, ha normálisan artikulálnak. Valószínűleg a megengedettnél eggyel többször sikerült visszakérdeznem, mert anyám olyan jelenetet rendezett, miután a vendégei távoztak, amilyet már nagyon rég nem. Kiabált velem, hadonászott az arcom előtt, és még az egyik vázát is a földhöz vágta. Apa meg csak ült és a laptopja fölött átnézve szemlélte az eseményeket. Esze ágában nem volt közbelépni. Elviseltem, amit kaptam, mert nem volt más választásom. Amíg a szüleim házában élek, azt kell tennem, amit ők diktálnak. A kiköltözés pedig sajnos annyira nem egyszerű számomra. Egy lakásvételhez nyilván kell ügyvéd is, abból meg aztán csak még nagyobb botrány lenne, ha anyám helyett keresnék egy másik ügyvédet és fizetnék neki.
   Hétfőn nagy reményekkel és kemény elhatározással lépek be az iskola ajtaján a reggeli edzésem után. Elhatároztam már tegnap, hogy beszélek Marlonnal, és szándékomban áll meg is tenni ezt.
  Ez első pár órám úgy telik el, hogy nem is látom a brazil fiút, hiába pásztázom a tömeget szünetekben. Zara egész nap furán viselkedik, de akárhányszor kérdezem, mi baja, azt válaszolja, semmi. Aggódom érte, de ismerem. Tudom, hogy neki arra van szüksége, hogy előbb magában átgondolhassa a dolgokat, mielőtt bárkinek is beszélne róluk. Ebben pontosan az én ellentétem - én túl szenzitív vagyok ahhoz, hogy titkoljam az érzéseimet azok előtt, akiket szeretek.
  Barátnőm viselkedése akkor válik tényleg nagyon, nagyon furává, mikor az utolsó óránk utáni szünetben találkozunk Milannal és Marlonnal. A szekrényeik pont a mieink mellett vannak, így alkalmasnak látom a pillanatot, hogy beszéljek Marlonnal, hiszen Zara és Milan úgyis egymással lesznek elfoglalva. A tervem ott bukik meg, mikor legjobb barátnőm összenéz a barátjával, majd bevágja a könyveit a szekrényébe, becsapja az ajtót és a kijárat felé siet magassarkú csizmájában. Milan szó nélkül ered a nyomába, hátha még sikerül utolérnie. Mindketten frusztráltak voltak és vágni lehetett köztük a feszültséget. Megfogadom, hogy a délutáni erőnléti edzésem után felhívom Zarát és részletesen kifaggatom mindenről, mert szinte biztos vagyok benne, hogy valami rossz történt kettejük közt.