2017. június 14.

11. Fejezet - Sweetheart

Drága Olvasóim!
  Nincsenek rá szavak, hogy mennyire sajnálom, hogy már megint ennyire eltűntem. Ezer millió bocsánatkérés sem elég ehhez, tényleg. Nem gondoltam volna, hogy az utolsó gimis félévem ilyen nehéz lesz, és ilyen kaotikus lesz még mellé a magánéletem is.Tényleg nem igazán tudok már olyan indokot mondani, ami elfogadható lenne.
  Igyekszem majd többet foglalkozni a bloggal, hiszen eléggé a vége fele járunk már. Sajnos ígérni semmit nem tudok, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a szóbelim után.
  Kárpótlásul egy extra hosszú fejezettel érkeztem, amiben nagyon fontos mondatok hangzanak el, illetve megjelennek olyan karakterek is, akiket remélem ti is annyira fogtok szeretni a jövőben, mint én! <3
  Mindenféleképpen kíváncsi vagyok a véleményetekre, úgyhogy kérlek, ha van pár percetek, osszátok meg velem!
Köszönöm, hogy kitartotok mellettem, ti vagytok a legjobbak! <3

Jó olvasást!
Gabby


Freja Lundgren

Nem tudom eldönteni, hogy Marlon tényleg azt mondta-e, amit leolvastam a szájáról. Hihetetlen, hogy az az ember, aki az első napon még mindenkivel hideg és bunkó volt, most éppen arra készül, hogy bemutasson engem a családjának. Úgy, hogy ez az egész, ami köztünk van még nem is hivatalos. Nem értem őt, mert másokban nem tudott megbízni, bennem most valamiért mégis meg tud. Nem feltételezem egy percig sem, hogy rossz szándék vezérli, csak nem értem ezt a gyors változást.
  Próbálok mindent függetleníteni a rossz előérzetemtől, és lelkesedni az ötletért, hogy találkozzam a családjával, de valójában rettegek. Nem készültem fel erre, összesen annyit tudok róluk, hogy hangosak és kaotikusak. Meg pár dolgot Carlosról és Noelről, de ez édes kevés ahhoz, hogy komfortosan érezzem magam a társaságukban. Azt hiszem ideje imádkoznom, hogy ne kapjak ismét pánikrohamot.
  - Nem tűnik túl jónak, hogy nem mondasz semmit - húzza el a száját beszéd közben Marlon.
  - Én örülök! - Bizonygatom a kezét szorítva. - Tényleg, csak meglepődtem.
  - Hát még ők mennyire meg fognak - felvonja a szemöldökét.
  - Nem tudják, hogy elviszel?
 - Azt sem tudják, hogy én ott leszek - nevet fanyarul. Kérdőn felvonom a szemöldökömet, mire azonnal megmagyarázza. - A program miatt nem találkozhatnék velük. Carlos véletlenül elpofázta, hogy ma lesz Noel stockholmi kiállításának a megnyitója és mindannyian ide repülnek. Nem tudom kihagyni a lehetőséget, hogy találkozzam velük - lesüti hatalmas barna szemeit.
  - Hiányoznak? - finoman megsimogatom az arcát. Imádom, ahogy serceg a borostája az ujjam alatt.
  - Pokolian - néz fel rám ismét. - És szeretném, ha találkoznának veled - puszit nyom az arcomra, amitől akaratlanul is elmosolyodom.
  - Nem tudom, hogy mindent érteni fogok-e, amit mondanak - mondom kellemetlenül.
  - Freja, azt is le tudtad olvasni, mikor Milannal beszéltünk portugálul, hidd el, hogy ők se fognak nagyon máshogy beszélni. Meg ha neked az könnyebb, mindannyian beszélnek angolul. És meg fogom kérni őket, hogy artikuláljanak rendesen, nem lesz gond.
  - Jaj, nem, nem kell miattam máshogy viselkedniük. Megoldom, nem szeretnék gondot okozni senkinek - kezdek azonnal heves tiltakozásba. Nem szeretném, ha sajnálnának a fogyatékosságom miatt.
  - Nem lesz belőle gond - két hatalmas tenyerét az arcomra simítja. - Nagyon figyelmesek. Kivéve Carlost, ő egy szarrágó - a karjára csapok, mire nevetni kezd. - Viccen kívül, aki nekem fontos, az nekik is - alig érezhető csókot lehel az ajkaimra, amitől megborzongok.
  - És én az vagyok?
  - Nem is tudod mennyire, angyalom - mondja épp olyan távolságból, hogy még le tudjam olvasni a szájáról. - Egyébként anyám szereti a nagy felhajtást, és az öcséim karrierjének is jót tesz, úgyhogy ne lepődj majd meg.
  Bólintással jelzem, hogy tudomásul vettem a dolgot.

2016. december 26.

10. Fejezet - Close up

Drága Olvasóim!
Szentestére terveztem a fejezetet, de ahogy elkezdődött a szünet, olyan szinten lettem beteg, hogy az ágyamból felkelni is alig tudtam és a napok többségét alvással töltöttem, így ahogy minden mással, a fejezettel is még jobban megcsúsztam. Most is beteg vagyok még, de nagyon szerettem volna befejezni és megosztani veletek, úgyhogy kisebb csúszással, de megérkeztem Karácsony másnapjára!
Én most sajnos vissza kell, hogy menjek tételezni, mert január első hetében egy komplett érettségit lenyomunk a fantasztikus iskolámban, de ígérem, hogy a következő részt sokkal hamarabb fogom hozni! Remélem, még idén, de ha nem, akkor jövő év elején valamikor mindenképp olvashatjátok már!
Addig is további jó pihenést, boldog újévet és sikeres vizsgaidőszakot mindenkinek!

Nekem annyira most nem tetszik ez a rész,
de mindenképp kíváncsi vagyok a TI
véleményetekre is!
Gabby



Marlon Rodriguez

Minél több időt töltök Frejával, annál inkább úgy érzem, hogy kezd kiismerni. És ez a szart is kiijeszti belőlem. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valakit ennyire érdekeljen, hogy mit csinálok a szabadidőmben, hogy megy a tanulás, vagy csak egyszerűen mi van velem. A brazil családokban a szeretet megnyilvánulása inkább az, hogy rátelepednek az emberre, de olyan kurvára irritáló módon, hogy csak szabadulni akar tőle mindenki. Freja viszont pont csak annyit ad magából mindig, hogy még többet akarjak.
  Két hét telt el azóta, hogy megbeszéltük, hogy kiderítjük, mi van köztünk és fingom sincs, hogy előrébb léptünk-e vagy sem. Zara, Milan és Mira tudják, hogy találkoztunk párszor sulin kívül, meg elég gyakran beszélünk, de egyébként nem mondanám se nyilvánosnak, se hivatalosnak ezt az egészet. Ez a randizásos dolog nem az én világom. Nem vagyok hozzászokva, hogy várnom kell valakire, vagy tennem kell azért, hogy megkapjam. Az egyetlen nő az egész kibaszott világon, akinek megengedem, hogy madzagon rángasson, Freja Lundgren. És nem tudom megindokolni, miért van ez.
  A hóba dobom a cigimet egy utolsó slukk után, és bemegyek az iskolába. Nem hiszem el, hogy ebben a rohadt országban még március közepén is belefulladok a hóba. Olyan, mint az Antarktisz.
  A folyosón rengeteg ember van, a lányok pedig még mindig bámulnak, de nagyon nem tud érdekelni. Egy szőke érdekel, de mivel nem láttam még a kocsiját a parkolóban, biztosan nincs még itt. A szekrényemhez megyek, és ekkor jövök rá, hogy azt sem tudom, milyen óráim lesznek ma. Hajnal kettőig tetováltam a banda embereit, örülök, hogy egyáltalán fel tudtam kelni.
   Ráadásul tegnap beszéltem délután a családommal is és mindannyian ezzel a baszom programmal jöttek nekem. Anya nagyrészt arról beszélt, hogy hiányzom neki, és szeretné, ha minél hamarabb újra otthon lennék és nem hatezer kilométerre tőlük. Apa azzal próbált ösztönözni, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva Stockholmban nyitja meg a legújabb hoteljét, ami miatt mindannyian ide repülnek és együtt mehetnénk haza. Csak az a gond, hogy ahhoz, hogy kiszabaduljak ebből a fagyos börtönből teljesítenem kell a program kezdetekor meghatározott célt. Ez pedig az, hogy fel kell hagynom minden illegális tevékenységgel. Ergo ki kell lépnem a bandából, ami nem olyan egyszerű. Vagy szarrá vernek és ha szerencsém van, túlélhetem, vagy feljelentem őket és a titkosszolgálattal együttműködve minden tagot lecsukatok, én pedig bekerülök a tanúvédelmi programba. Kurvára haza szeretnék már menni, de nem kezdhetek egy teljesen új életet mindenkitől távol új névvel. Az nem rám vallana.
  És mellesleg ők még nem tudják, hogy az én pletykás kisöcsém, Carlos elmondott nekem valamit, ami nagyon hasznos lehet számomra.
  A szekrényemnek dőlök, hátrahajtom a fejemet és becsukom a szemeimet. Már most van egy olyan sejtésem, hogy én ma nem maradok itt az iskolában.
  - Mi van, tesó, ennyire lefáraszt Freja? - hallom meg Milan hangját portugálul.
  - Hagyjál - morgom vissza. Semmi kedvem már reggel erről beszélgetni vele, pedig tudom, hogy érdekli a téma.
  - Komolyan, mi van köztetek?
  Kinyitom a szememet, oldalra fordulva nézek az unokaöcsémre. Férfi létére olyan rohadt kíváncsi és pletykás, mint valami tizenhároméves kislány.
  Az anyanyelvemen válaszolok a kérdésére. - Nem tudom. És nem akarok erről beszélni.
  - Pedig kéne. Nem húzhatod a végtelenségig, ezt te is tudod.
  - Milan, egyszer az életben próbálj már meg úgy tenni, mintha farkad lenne.
  Erre csak egy gyomorba öklözés a válasza. Sérti az egóját, amit mondtam, de tudja, hogy igazam van és össze kéne szednie magát. Nagyon próbálja visszaszerezni Zarát, ami most talán sikerülni is fog neki. Nincs különösebb bajom azzal a lánnyal azt leszámítva, hogy néha olyan, mint akinek elgurult a gyógyszere. Főleg, mióta nincs mellette Milan. Ráadásul Amirának hála véletlenül megtudtam, hogy Milan előtt Zara elég gyorsan váltogatta a csávóit, ami nem kéne, hogy újra kezdődjön. Nem fűznek hozzá különösebb érzelmek, de senkinek nem kívánom, hogy elkapjon egy seggfejtől valami nemibetegséget.
  - Jó reggelt - hallom meg azt az enyhén rekedt hangot és a borzalmas hanglejtést, amire egész reggel vártam.

2016. december 18.

Hírek - avagy hova tűntem már megint?

Drága Olvasóim!
  Tudom, hogy szörnyen dühösek vagytok már rám, amiért megint ilyen sokat kell várnotok, de nagyon húzós ez a félévem sajnos. Először volt a szalagavató, most meg a kisérettségi. Tényleg, decemben 2-án lement a szalagavató, amit egyébként imádtam és nagyon jó érzés volt, mikor a sulitársaim megláttak a hófehér hercegnőruhámban ésazt mondtál, hogy gyönyörű szép vagyok, az ezt követő hetek pedig teljes egészében a kisérettségiről szóltak már. Hogy mikor írjuk az írásbeliket, ki mennyi szóbeli tételt tud kidolgozni és persze ezek mellett készülnünk kellett a rendes órákra is. Ráadásul a laptopom újra szervízben van, pedig egy fél éves laptopban nem kéne állandóan alaplapot cserélni normális esetben. Kössz, a semmit ASUS!
  Viszont ezek ellenére is sikerült már az új fejezet felét megírnom, és bár nekem iszonyatosan nagy szopás lesz a szünetem, mert a január 3-ai hét minden egyes napján valamilyen vizsgám lesz, nagyon igyekszem Karácsonyra elkészülni vele! Beharangozóban annyit szeretnék csak mondani, hogy egy hatalmas fordulatat fog tartalmazni, az ez utáni fejezet pedig az egyik személyes kedvenc részem a történetben!
  Ha ezekkel a vizsgákkal végzek, akkor viszont április elejéig nem lesz már több, így remélhetőleg be tudok vezezni egy olyan rendszert, amiben legkésőbb két hetente érkeznek az új fejezetek. Nagyon szeretném az érettségi előtt még lezárni a Prisont, amiből egyébként annyira már nincs sok, mert 15-17 fejezetesre terveztem. És a jó hír, hogy így ha lemennek az érettségi szóbelik is, azonnal startolhat is a Passion, amit elképesztőrn imádok már most, a kedvencem mindhárom közül és alig várom, hogy ti is olvashassátok végre!
  Nagyjából ennyit szerettem volna. Amíg én tanulok és dolgozom az új fejezeten, addig pedig mindenkinek szép téliszünetet és sikeres vizsgaidőszakot!❤

Puszillak titeket,
Gabby

2016. november 1.

9. Fejezet - Winning ground

Drága Olvasóim!
Tudom, hogy nagyon sokáig voltam távol ismét, és hatalmas bocsánatkéréssel tartozom! Egyszerűen annyi dolgom van az iskola miatt, hogy tényleg azt se tudom, hogy hova kapjak, és folyamatosan, mindennel elmaradásaim vannak. Nagyon nagyon szívatnak minket így az utolsó évben, és konkrétan nincs olyan hét, hogy ne írnánk minimum három dolgozatot, és mi tényleg minden órán felelünk is. Ezek mellett pedig ott van a tételezés, mert nekünk január harmadikától egy héten át kisérettségi van, ahol az összes érettségi tételt tudni kell, és persze a szalagavatós próbák tömkelege. Nem viccelek, még most a szünetben is kinyitották a sulit csak nekünk, hogy a táncpróbákat meg lehessen tartani.
Amiatt is elnézést kell kérnem, hogy két héttel később hoztam a fejezetet, mint amit a Facebook profilomon beharagoztam. Kész lettem volna a résszel, de aztán a laptopom, ami konkrétan négy hónapos, egyik napról a másikra nem kapcsolt be, szóval szervizbe kellett küldenem, és csak ezen volt rajta a rész, így amíg nem kaptam vissza, nem tudtam befejezni és közzétenni sem.
Most azonban sikerült a végére érnek egy olyan résznek, ami egyrészt viszonylag hosszú is lett, másrészt pedig két fontos csomópont is van benne. Biztos vagyok benne, hogy tudni fogjátok, melyik kettő ez. És nem utolsó sorban, elhangzik benne egy olyan mondat is, amit már a trailerben is láthattatok.
Szeretném megköszönni ezt a csodás kinézetet, ami Lia Searson munkája és hűen tükrözi a jeges Svédországot. Imádom ezt a munkádat is, drága! Nektek hogy tetszik?
A fejezet végén pedig ne felejtsétek el elmondani nekem a véleményeiteket, mert most különösen kíváncsi vagyok! <3

Jó olvasást,
Gabby



Freja Lundgren

  
Azt hiszem, a tizennyolcadik születésnapom egyszerre az eddigi egyik legjobb és a legszörnyűbb is mind közül.
  A szombat estére csak foltokban emlékszem, ami miatt iszonyatos bűntudatom van. Tudom, hogy pár sráccal ittam együtt a rögbi csapatból, és, hogy Marlon is odajött, de innentől, mintha elvágták volna a filmet - minden kiesik. Az egyetlen ember valószínűleg, aki meg tudja mondani, hogyan alakult az estém további része, az a brazil fiú, de félek, hogy mit gondolhat rólam most.
  A vasárnapról meg inkább ne is beszéljünk. A poklok pokla volt. Nem csak hihetetlen másnapos voltam, de a szüleim partyt is adtak a tiszteletemre, ahol el kellett játszanom, hogy minden rendben van. Végtelen olyan ember volt, akiket eddig maximum látásból ismertem csak, és aznap kifejezetten megerőltető volt számomra a bájcsevely. Hasogatott a fejem, így nehezen tudtam csak koncentrálni, ezeknek az embereknek pedig szerintem fáj volna, ha normálisan artikulálnak. Valószínűleg a megengedettnél eggyel többször sikerült visszakérdeznem, mert anyám olyan jelenetet rendezett, miután a vendégei távoztak, amilyet már nagyon rég nem. Kiabált velem, hadonászott az arcom előtt, és még az egyik vázát is a földhöz vágta. Apa meg csak ült és a laptopja fölött átnézve szemlélte az eseményeket. Esze ágában nem volt közbelépni. Elviseltem, amit kaptam, mert nem volt más választásom. Amíg a szüleim házában élek, azt kell tennem, amit ők diktálnak. A kiköltözés pedig sajnos annyira nem egyszerű számomra. Egy lakásvételhez nyilván kell ügyvéd is, abból meg aztán csak még nagyobb botrány lenne, ha anyám helyett keresnék egy másik ügyvédet és fizetnék neki.
   Hétfőn nagy reményekkel és kemény elhatározással lépek be az iskola ajtaján a reggeli edzésem után. Elhatároztam már tegnap, hogy beszélek Marlonnal, és szándékomban áll meg is tenni ezt.
  Ez első pár órám úgy telik el, hogy nem is látom a brazil fiút, hiába pásztázom a tömeget szünetekben. Zara egész nap furán viselkedik, de akárhányszor kérdezem, mi baja, azt válaszolja, semmi. Aggódom érte, de ismerem. Tudom, hogy neki arra van szüksége, hogy előbb magában átgondolhassa a dolgokat, mielőtt bárkinek is beszélne róluk. Ebben pontosan az én ellentétem - én túl szenzitív vagyok ahhoz, hogy titkoljam az érzéseimet azok előtt, akiket szeretek.
  Barátnőm viselkedése akkor válik tényleg nagyon, nagyon furává, mikor az utolsó óránk utáni szünetben találkozunk Milannal és Marlonnal. A szekrényeik pont a mieink mellett vannak, így alkalmasnak látom a pillanatot, hogy beszéljek Marlonnal, hiszen Zara és Milan úgyis egymással lesznek elfoglalva. A tervem ott bukik meg, mikor legjobb barátnőm összenéz a barátjával, majd bevágja a könyveit a szekrényébe, becsapja az ajtót és a kijárat felé siet magassarkú csizmájában. Milan szó nélkül ered a nyomába, hátha még sikerül utolérnie. Mindketten frusztráltak voltak és vágni lehetett köztük a feszültséget. Megfogadom, hogy a délutáni erőnléti edzésem után felhívom Zarát és részletesen kifaggatom mindenről, mert szinte biztos vagyok benne, hogy valami rossz történt kettejük közt.

2016. szeptember 20.

Néhány dolog

Drága Olvasóim!
  Sajnálom, hogy az utóbbi időben ismét így eltűntem. Nem szeretnék sokat magyarázkodni emiatt, mert biztos vagyok benne, hogy unjátok már a kifogásaimat. Mindenről a végzős év tehet! A napjaim tanulásból, tételezésből és szalagavatós próbákból állnak. Ma például reggel háromnegyed héttől egészen délután háromnegyed háromig suliban voltam, ez idő alatt pedig lement az egyik próbánk, és írtam két nagyon nehéz dolgozatot. Délután pedig természetesen még a csodás faktom után folytathattam a tanulást és a tételezést, hiszen a nap nekünk minimum negyvennyolc órából áll a tanáraink szerint.
  A lényeg, hogy igyekszem a jövő hétre összehozni egy új fejezetet, hiszen a történet közepén vagyunk és kezdenek beindulni az események!
  Nagyon szeretném ismét megköszönni a csodás új kinézetet Lia Searsonnak! Fantasztikus voltál ismét, drágám!
  Néhány hete Kim Cox készített velem egy interjút a Prison kapcsán, amelyet a Paletta című blogon tett közzé. Az interjút ITT olvashatjátok.
  Illetve Alicia Howll készített egy olvasói videót a bloghoz, amelyet IDE kattintva ti is megnézhettek Alicia YouTube csatornáján. Minden ilyesminek nagyon nagyon örülök, úgyhogy a bárki bármit készít, legyen az plakát, kép, videó, akármi, nyugodtan küldjetek el nekem! Ehhez az elérhetőségeimet természetesen megtaláljátok az Információk oldalra kattintva.
  És a Palettán egyébként találtam egy nagyon jó TAG-et, amit én is kitöltöttem. Személyesebb kérdések vannak benne, szóval ha valaki szeretne kicsit többet megtudni rólam, a bejegyzés olvasható a Like no one's watchingon, aminek a linkjét a modulsávban megtaláljátok.
  Amíg én a fejezeten dolgozom, meséljetek, ki hogy van, milyen az idei év? <3

Puszillak titeket,
Gabby